Csúcsminőségű csomagolóeszközök, csúcstechnológiájú erőművel
A Prinzhorn Csoport 45 milliárd forintos beruházással épült és június 10-én dunapackos díszletek körében ünnepélyesen felavatott dunaújvárosi erőműve megszilárdítja a papírgyár vezető helyét Európa papírpiacán, és csökkenti Magyarország gázimport-függését.
„Elkötelezettek vagyunk Magyarország iránt: az elmúlt években végrehajtott mintegy 430 millió eurós beruházásainknak köszönhetően Dunaújváros és így Magyarország Európa egyik papírgyártási központja lett” – mondta Cord Prinzhorn, a Prinzhorn Csoport vezérigazgatója. „Az itt gyártott csúcsminőségű csomagolóeszközök 80 százalékát – mintegy 75 milliárd forint értékben – Közép-Kelet-Európába, részben a társvállalatainknak exportáljuk” – tette hozzá.
A kapcsoltan hőt és villamos energiát előállító erőmű szilárd tüzelőanyagokat, többek között a papírgyártás során keletkező hulladékokat, valamint biomasszát és szenet használ fel. A csúcstechnológiát képviselő létesítmény olyan mennyiségben termel hő- és villamos energiát, ami a papírgyár működtetéséhez szükséges, és biztosítja a korábban lerakókba kerülő termelési hulladék hasznosítását is. Az erőmű kapacitása felhasznált tüzelőanyagban mérve 172 MW, előállított hőben és villamos energiában kifejezve pedig 158 és 42 MW. Azáltal, hogy az erőmű mintegy 1 százalékkal fogja csökkenteni az ország függőségét az importigényes földgáztól, növeli az önellátást és végső soron a Magyarországon létrejött hozzáadott értéket.
Az energiatermelés hatásfoka kiemelkedően magas, 75 százalékos az erőműben, ami a hagyományos villamos erőművekhez képest több mint kétszeres hatékonyságot jelent. A kedvező tüzelőanyag-összetétellel együtt több mint harmadával csökkenti a gyár szén-dioxid-kibocsátását. A környezetterhelés minimalizálása érdekében az erőműben a legmodernebb füstgáztisztító berendezések üzemelnek, így a működés a környező települések lakosai számára szinte észrevétlen marad.

