Üzleti jelentés a 2007. évről
A 2007-es év további jelentős élénkülést hozott Európa papíripara számára. Az év jelentős részében a kereslet a kínálatnál gyorsabban nőtt, egyes időszakokban átmeneti papírhiány is felmerült, a költségnövekedések (alapanyag, energia) bázisán pedig jelentős papírár-emelkedés következett be. A papírárak az év során folyamatosan nőttek, év végéig több mint 70 euro/tonnával vagyis 20 %-kal emelkedtek.
Feldolgozó tevékenységünket is növekvő árak jellemezték, de az alapanyagár-növekedést némi késéssel sikerült áthárítani. A tervet meghaladó értékesítési volumennel a legtöbb egységünknél sikerült kompenzálni a kedvezőtlen hatásokat, így eredményeink ezen a területen a tervezett szint felett alakultak. Ez alól kivételt képez Horvátország és Románia, ahol a rendkívül éles versenyhelyzet miatt nem teljesültek eredményelvárásaink.
A fenti tényezők következtében vállalatcsoportunk eredménye jelentősen meghaladja a tervezettet, a Dunapack Zrt. pedig fennállásának legmagasabb eredményével zárta a 2007-es évet. Pénzügyi tartalékaink is növekedtek, így továbbra is stabil alapot tudunk biztosítani stratégiai céljaink megvalósításához.
A 2007-es évben a Dunapack Zrt.-nél beruházási tevékenységünk élénkülő volt, környezetvédelmi és termelés-racionalizáló projekteket hajtottunk végre 2 389 millió forint értékben. Ezek közül kiemelést érdemel a csepeli szennyvíztisztító építése.
A közel 1 milliárd forintos ráfordításból 2007-ben 758 millió Ft realizálódott, a többi 2008-ra húzódott át. A csepeli hullámtermék-gyártásban egy új feldolgozógépet állítottunk üzembe 373 millió Ft-os költséggel, Nyíregyházán pedig a lemezgép szárazvégének teljes cseréjét kezdtük meg. Ez utóbbi beruházás miatt a december elejétől 2008 január második feléig állt a lemezgép. A vevők kiszolgálása azonban folyamatos volt, aminek feltételét a csoporton belüli lemezszállításokkal teremtettük meg. A beruházás költsége meghaladja a 800 millió Ft-ot, amiből közel 700 millió Ft még 2007-ben kifizetésre is került.
Szinttartó jellegű beruházásainkra a tervezett 1,5 milliárd forinttal szemben 1,0 milliárd forintot költöttünk.
Befektetési tevékenységünk nem volt számottevő az év során. Bolgár leányvállalatunknál hajtottunk végre egy 127 millió Ft-os tőkeemelést, ami a lemezgép korszerűsítésének fedezetét teremtette meg. Másik befektetésünk a 2008. év egyik legfontosabb feladatának számító ukrán projekthez kapcsolódik, melynek keretében a következő két év folyamán egy korszerű, 120–160 millió m2/év kapacitású hullámüzemet létesítünk Kherszon megyében. A gyár földterületeinek megvásárlása céljából 47 millió Ft-ot fektettünk be Ukrajnában.
|